Artemis-H Akadémia, előadássorozat a beágyazott rendszerekről

Az ABB Kft. is tagja az ARTEMIS-Magyarország munkacsoportnak, amely 2009. június 18-tól előadássorozatot indít a beágyazott rendszerekről a Platform tagjai és az érdeklődő szakmai közönség számára. Az előadások bemutatják a téma fontosabb részterületeit a hardverkomponensektől a nagy bonyolultságú és biztonságkritikus rendszerek szoftverének tervezési módszertanáig, áttekintik az európai és hazai technológiai platformokat (ARTEMIS) és a pályázati lehetőségeket.

Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszéke kezdeményezésére 2008. december 5-én alakult és megkezdte működését a beágyazott számítógépes rendszerek területének kutatásával és fejlesztésével foglalkozó technológiai platform, amelyben hazai ipari vállalatok, egyetemek, kutató központok és a felhasználók stratégiai partnerként működnek együtt.

Az előadások többsége két részből áll: az első részben egy egyetemi/kutatóintézeti oktató/kutató bemutatja az adott téma jelenlegi helyzetét, majd a második részben egy ipari szakember mondja el a saját tapasztalatait, mutatja be a témával kapcsolatos fejlesztési eredményeit. A kétféle látásmód egymás mellé helyezésével teljesebb képet kap a hallgató; megismerheti az adott témát elméleti/tudományos szempontból és gyakorlati/ipari megközelítésben. A sorozat előadásai egymástól függetlenül is látogathatóak! Az előadásokon a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Az Artemis Akadémia első alkalmára 2009. június 18-án 16 órai kezdettel kerül sor a BME Informatika épületében (Budapest XI., Magyar tudósok krt. 2.)

Program:
A beágyazott rendszerek technológiájának fejlődési trendjei

1. Péceli Gábor: A beágyazott rendszerek rendszertechnikája (kb. 30 perc)
A beágyazott rendszerek alkalmazási spektruma. A hardver eszközkészlet sajátosságai, szoftvertechnológiák, modern fejlesztési és ellenőrzési folyamatok. Algoritmikus kihívások. A jelenlegi legfontosabb kutatási területek.

2. Pataricza András: A beágyazott iparág európai fejlődési trendjei (kb. 30 perc)
Az ARTEMIS Strategic Research Agenda (SRA) alapján áttekintés a beágyazott iparág kihívásairól és technológiai trendjeiről. Az egységes európai platform jellemzői.

SZÜNET (kb. 20 perc)

Beágyazott rendszerek hardverkomponensei: FPGA

3. Fehér Béla: FPGA áramkörök (kb. 45 perc)
A Field-Programmable Gate Array (FPGA) áramkör-családok áttekintése, fontosabb jellemzőinek ismertetése, fejlesztési trendek. Mire használhatók igazán jól, milyen korlátjaik vannak?

4. Rátz Csaba: Adatgyűjtők, adatrekorderek FPGA-val (kb. 45 perc)
Egy sikeres termékcsalád sikeresebbé tétele FPGA-val: adatgyűjtők, adatrekorderek.

További információk és regisztráció:
dr. Tóth Csaba
BME - Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék
Tel.: +(36-1)463-2057
Fax: +(36-1)463-4112

Last edited 2009-06-16
  • Rate this page
      Cancel
  • E-mail this page
      Cancel
Artemis-Magyarország logo

Contact us

huabb008 cd6d98d4f1c5d485c12575d60023f335